Rengetegen írtatok nekem a legutóbbi poszttal kapcsolatban, hogy a szexiség és a nőiesség valóban tanulható lenne? Az nem csak megjátszás? Nem csak egy álarc ami a tökéletes sminkkel és a belőtt séróval magunkra öltünk? Hogyan lehetünk valóban magabiztosabbak? Hogyan lehet több az önbizalmunk?
Elárulok egy nagy titkot, és ezt szépen mindenki tudatosítsa magában. Tökéletes, és teljesen elégedett nő nincs. Sem én, sem Victoria Beckham, sem Kim Kardashian, sem senki, és mindenkire ráfér bőven az önbizalom löket. Mindenki másért érzi magát rosszul, vagy kevésbé szépnek, vagy elégedettnek. Van akit elhagyott pasija, van akit megcsaltak, van aki társas magányban őrlődik egy olyan ember mellett aki nem veszi észre, és van aki élete legszebb napjait éli (élné) át egy kisbabával, de valami mégis hibádzik.
Szerintem nincs túl sok értelme a dolgok mélyére ásni olyan szinten, hogy miből fakad az embernek ezen problémája, hiszen a lényegen nem változtat, van, és kész, és attól, hogy kimondjuk nem fog elmúlni. Amit én látok nagyon sok mindenkinél, legyen az idős, fiatal, középkorú, anyuka, tinédzser, vagy vezető, hogy bele vannak fásulva az életükbe. De persze, most gondolom mindenki felröhögött, hogy magyaráz itt ez a huszonéves p-csa, nem az ő mellén lóg állandóan egy üvöltő csecsemő, vagy nem én vagyok éppen nyakig kakis.
A belefásultság viszont ugyanúgy jelentkezik tiniknél is, hiszen mint egy robot kel 6-kor, eldöcög az iskolába ott van 3-ig, hazamegy, eszik, facebookozik, leckét ír, és kifújt. A tipikus dolgozó nő, szintén felkel, dolgozik, stresszel, mármegintdugóvaneztnemhiszemel, végez a munkával, már megint stresszel, néha eljut mondjuk edzeni, de csak azért mert az most menő, decsaklegyünkmártúlrajta és mehessek haza, majd ez újra és újra.
Őszintén szólva, egy percig nem csodálkozom, hogy ennyi önbizalomhiányos és társas magányban élő nő van ma, mert ez amibe belekényszerít minket a társadalom. Legyen valakid, mert egyedül lenni szánalmas. Tök mindegy, hogy az a valaki nem hogy nem érdemel meg, de még abba a bizonyos kosárba se lett volna szabad bekerülnie, van és mi facebookra feltehetjük a mosolygós képeket.
Minden második ismerősömön azt látom, hogy a közösségi oldalakon éli az életét, és azt hiszi, hogyha ott azt mutatja, hogy mégpedig az ő élete egy habos muffin, akkor valóban az is lesz. Közös fotók, fogjuk egymás kezét, smacipuszi,virágcsokor, romcsivacsi. Ismerős?
Aki magára ismert ne szégyelje magát. De a helyett, hogy erre pazarolja az idejét tudok egy sokkal jobbat, ami valóban segít, de ehhez elmesélem a történetemet.
1 évvel ezelőtt ismerkedtem meg Edivel, és a fantasztikus csapatával a Flóriánban. Félve mentem le az edzésre, önbizalom és magabiztosság nulla, ami rengeteg ideig kihatott a teljesítményemre is. Jó volt önbizalomhiányos kis szerencsétlennek lenni, hiszen úgy hozzászoktam, hogy ez volt a komfortzónám, a mantrám pedig, hogy nekem úgysem fog sikerülni. Minek mentem el mégis? Miért pont ide? Pontosan egy éve rengeteg dolog nyomasztott, és őrölt állandó jelleggel, és úgy éreztem, hogy a világon én vagyok a legszerencsétlenebb, az általam kreált gondok és a monoton élet pedig mázsás kőtömbként ülnek a hátamon már már összelapítva. Muszáj voltam találni valamit, amibe mindezek elöl menekülhetek, és jó ötletnek tűnt a rúdtánc, amiről mindenhol azt írták, hogy ilyen önbizalom, meg olyan nőiesség.
Vázolom az első órám: Szabó Melitta primadonna a világ legrosszabb mozgásával megáldott élőlénye majdhogynem sírógörccsel rohant ki a teremből (a fájdalomtól és a bénaságtól). A szitut tetézte, hogy természetesen 3-an voltunk első órások, és volt akinek minden úgy ment elsőre, hogy szívem szerint felnyársaltam volna a rúdra, hogy nekedmiééé, nekem mééé nem?!?! Tényleg borzasztómód erőtlen és pancser voltam, egy erőtlen szárnyaszegett kiskacsa, és az első óra után nyugtáztam magamban, hogy mégpedig én ide a büdös életbe többet nem jövök vissza. Fáj is, szar is, félek is, meg még béna is vagyok, a nőiességemet pedig nem hiszem hogy a kék zöld foltok növelik.
Ezzel a gondolattal ültem be a kocsiba, és folytattam a merengést a szokásos gondjaimon, persze azzal fűszerezve, hogy kudarcot vallottam. A gondolatokat tovább szőve, addig addig hergeltem magam, míg megfogadtam, hogy nem, nem fogom feladni, és ha a fene fenét eszik is én ezt megtanulom, és JÓ leszek benne.
Akkoriban nem sok időm volt, dolgoztam és iskolába jártam, otthon tanultam, zh-kra készültem, nyakamon volt a vizsgaidőszak és az évfolyam dolgozat is. De megfogadtam, hogy ahhoz, hogy az életem valamelyest jobb irányt vegyem NEKEM kell irányítanom nem mindennek és mindenki másnak. Egy életem van, fontos a munka, fontos a suli, a kapcsolat a család a barátok, de NEKEM kell az első helyen lennem nem mindenki másnak. Most gondolom minden anyuka felhőkölt, hogy na nem, ez nem, ezt nem lehet. De a saját anyukámnak is mindig ezt tanácsolom, hogy azzal, hogy heti pár órát magával törődik, és azt csinálja amit szeret nem tőlünk veszi el az időt, sőt!
Mindenkinek kell találni valami olyat, amitől többnek, másnak vagy jobbnak érzi magát. Amibe elmenekülhet, és ez lesz az ami önbizalmat és magabiztosságot ad, és nem szabad feladni, mert ugyan vannak őstehetségek, de ebből nem jutott mindenkinek. Minden kezdet nehéz, és senki nem profiként indul, de mint mondják, maga az út, ugyanolyan szórakoztató tud lenni.
Egy év alatt megtanultam miért ad a rúdtánc önbizalmat, és miért leszel nőiesebb tőle. Nem azért, mert kisbugyiban és topban sürögsz forogsz, és hidd el a magassarkú is sokáig csak hátráltatni fog itt. Ahogy megfigyeltem, a nők 75%-nak az első órák nagyon kínkeservesek. Fáj, nehéz, nem értem, nagyonfáj, b-sszamegezéget, h-lyepillangó, azénlábamnemállúgy, nemértedhogynem, jóelég, meghaltam... Én konkrétan az első órám után örültem hogy fel tudtam öltözni úgy fájt mindenem. De azzal, hogy nem adod fel, hogy próbálod, és hogy legyőzöd ezt, te máris több vagy. Tudod hány olyan emeber van aki az első futása utána soha az életben nem próbálja meg? Hogy miután megveszi az első bérletét a konditerembe első alkalom után soha többet nem megy le?
Nehéz igen. Meg fáj is. Mint minden jó dolog az életben. Meg kell tanulni küzdeni, tenni a céljainkért, és szenvedni, mert ingyen semmit nem adnak! Sokszor nem okoz örömet eleinte az a dolog, amibe belefogunk. Vagyis nem akkor, amikor csináljuk. Emlékszem mikor futni kezdtem, gyűlöltem. Fájt, nem ment, össze akadt a lábam, szúrt mindenhol... de utána az az érzés, hogy megcsináltam, és ennyivel is többet tettem mint mások méghozzá saját magaért, az felbecsülhetetlen volt. Később megtanulod élvezni a küzdést, a szenvedést, hiszen mindenben van. Aki kötni tanul sem köt egyik napról a másikra egy pulóvert, ahogy futni sem futsz le egyből egy maratont.
De nem is kell. Átlagos nők vagyunk, nem kell olimpiát nyernünk, vagy versenyeket ahhoz, hogy érezzük, hogy jók vagyunk. A lényeg, hogy legyen valami, ami igazán boldoggá tesz, és a legrosszabbkor is feltölt minket az, hogyha csak rá gondolunk, és örömmel nyugtázzuk az új céljainkat, amit el FOGUNK érni. Nem akarunk, fogunk!
Lehet kifogásokat keresni, hogy miért nincs időnk magunkra, miért nincs hobbink, vagy miért nem vagyunk boldogok. Töri témazáró , munkahelyi prezentáció, vagy kakis pelus, egyre megy.
Önzőnek lenni magunkkal szemben nem bűn. Sőt, mindenkinek kötelezővé tennék heti minimum 1 órát, amikor saját magával kell foglalkoznia. Sok nő nem hiszi el, hogy nem ő Janne d'Arc, és nem kell magát feláldoznia márítrként nap mint nap valakiért. A boldogság is tanulható, ahogy a magabiztosság és a nőiesség is, ehhez az első lépés, hogy felismered, hogy magadat kell tisztelned először, és hogy a boldogság nem fog kopogtatni, hogy itt van megjöttem, hanem magunknak kell megtalálni. Míg mi nők hajlamosak vagyunk mindenkiért feláldozni magunkat, értünk ki teszi ugyanezt? Elgondolkoztál már ezen?
Záróakkordként, ha megengeditek, ajánlok nektek egy szuper programot, és hobbit, ha úgy tetszik. Magam egyszerű valójában csupán annyira vagyok hajlékony, mint egy acélrúd, és ne aggódj még nekem is ment. Az új szerelmem a tissue vagyis amikor egy "anyagdarabon" végzünk mindenféle akrobatikus mozdulatot. Szerintem valamival könnyebb mint a rudazás, és ami a jó hír, ide nem kell kisbugyi, sőt ajálatos felöltözni hozzá, és nem fáj annyira mint a rudazás:)
Ez a mozgásforma is elérhető lesz a Gym Cityben a rudazás mellett, szerintem az egyik legnőiesebb mozgásforma, így mindenkinek ajánlom, hogy bátran próbálja ki!
Végezetül pedig köszönöm mindenkinek aki tegnap eljött, kivétel nélkül mindenki szuperügyes volt, és mindenkit arra kérek, hogy ne adjátok fel! Küzdjünk együtt, szeretném mindenkivel megismertetni ezt az érzést, és hogy mit ad az, amikor sikerélményed van, valami új dologban! Ne keress kifogást, heti 1 órád neked is van! Nem a bomba alakért kell csinálni, mert az jönni fog vele magától, hanem azért, hogy jó érezd magad!
